Miközben geopolitikai téren egyre inkább kiéleződik a rossz időket idéző hidegháborús helyzet, addig Szerbia szinte napi szinten kerül döntéshelyzetbe, hogy keleti vagy nyugati irányba induljon el. Amikor pedig olyan a helyzet, hogy mindenkinek állnia kell valamelyik oldalra, akkor nem is lehet olyan lépést tenni, amelynek ne lennének negatív következményei. Így például amikor Szerbia közölte, hogy nem hajlandó szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben az ukrajnai helyzetben vállalat szerepe miatt, ez Európa nemtetszését váltotta ki. Az viszont, hogy a szerb kormányfő nem volt hajlandó aláírni azt a papírt, amit Putyin hozott Moszkvából és amelynek értelmében az országnak márciusig rendeznie kellene 200 millió dolláros gázadósságát, az oroszoknak nem tetszett és meg is érkezett a válaszlépés. A különböző történések, mozgások fényében pedig hetente változik annak megítélése, hogy vajon az ország Moszkva, vagy inkább Brüsszel (olvasd: Berlin) irányába tett nagyobb lépést.

CSERBENHAGYÁSOS GÁZOLÁS

Oroszország 28 százalékkal csökkenti Szerbia irányába a gázszállítmányokat, közölte a média. A hivatalos magyarázat szerint az oroszok egész Európa felé így tesznek, úgyhogy nem kell e mögött semmi különöset látni. Azonban, ha tudjuk, hogy alig múlt el néhány hét Putyin belgrádi látogatása óta, amikor szinte Messiásként, a szerbek legjobb barátjaként, a pravoszláv testvériség egyik vezéregyéniségeként, Koszovó megvédőjeként üdvözölték és a sort még folytathatnánk, amikor csakis az ő kedvéért még Belgrád második világháborús felszabadulásának évfordulóját is előrébb hozták, akkor már elgondolkodik az ember. Ráadásul azok után, hogy Putyin is annyi szépet meg jót mondott a két ország barátságáról, a szoros kötelékről és köszönetet is mondott azért, mert Szerbia nem csatlakozott az uniós országokhoz az orosz bojkott ügyében, az ember úgy gondolja, csak van itt valami gubanc.

Jól értesült források szerint az októberi látogatás alkalmával a szerb kormányfő elutasította annak a dokumentumnak az aláírását, amellyel kötelezte volna magát, hogy Szerbia márciusig 200 millió dollár értékben törleszti gáztartozását. Ez annál is inkább érdekes, mert az eredeti dinamika szerint – amibe nyilván be volt kalkulálva a „testvérek között” záradék is – 100 milliót kellett volna törleszteni. Ráadásul, a hírek szerint Vučićnak további követelései is voltak. Nyilván az országban jelen lévő egyéb, nem orosz érdekeltségű kőolajipari vállalatok érdekeit szem előtt tartva indítványozta, hogy a Szerbiai Kőolajipari Vállalat vagyis a NIS részére szűnjenek meg a kiváltságok, amelyek versenyelőnyt biztosítanak számára, de a kőolajipari nagyvállalat magánosításának a felülvizsgálatát és adózásának módosítását is szerette volna elérni a szerb kormányfő. Miután mindebből semmi nem lett, érkezett a testvéri üzenet, a gázszállítmány csökkentéséről.

Szerbia és Oroszország viszonya korántsem annyira idillikus, mint amennyire feltüntetni igyekeznek, véli Boško Jakšić külpolitikai kommentátor. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozva ő elmondta, Putyin látogatása alkalmával egyáltalán nem volt minden annyira idilli, mint azt láttatni akarták. Példaként megemlítette a Déli Áramlat gázvezeték csupán érintőleges említését, miközben Moszkva elvárta volna, hogy Szerbia teljes mellszélességgel kiáll ez a projektum mellett. Ha ehhez hozzávesszük Vučić NIS-szel kapcsolatos igényeit is, akkor a szakértő szerint egyértelmű, hogy a gázszámla benyújtása nem más, mint orosz nyomásgyakorlás.

Mindent egybevetve, a napnál is világosabb, hogy miközben a szerb oldalon sokan, élükön Nikolić államfővel, a pravoszláv testvériség, a „mi és az oroszok 300 millióan“ szlogen illúziójában élnek, addig Moszkvát csakis egy dolog érdekli: saját érdekei és elsősorban saját pénze. Tehát, ha már a kelet-nyugat dilemmát vizsgáljuk, mindkét oldalon kőkemény üzleti érdekek vannak.

A VILÁG KORMÁNYA BELGRÁDBAN

A hétvégén pedig egy misztikus, vagy inkább misztifikált esemény volt Belgrádban. Itt tartotta 38. ülését a Trilaterális Bizottság európai tagozata. Az említett szervezetet sokan a „világ árnyékkormányának” is nevezik, az összeesküvés-elméletek iránt rajongók pedig egyenesen a legfőbb gonosznak titulálják. A titokzatosságot növeli az is, hogy a bizottság mindig zárt ajtók mögött ülésezik és semmilyen felvétel nem készülhet ezekről a megbeszélésekről. Igazából az 1973-ban észak-amerikai, európai és japán magánszemélyek által életre hívott Trilaterális Bizottság célja a három földrajzi régió közötti kapcsolatok erősítése és a vezetői felelősség globális alapokon való megosztása. Az alapítók egyike az amerikai multimilliomos David Rockefeller volt.

Reálisan nézve a Trilaterális Bizottság olyan társaság, amely tagjai nemzetközi üzleti érdekeit védi. A belgrádi összejövetelen azonban a szerb államvezetők is jelen lehettek, legalábbis a bejelentések szerint. Az ülést Aleksandar Vučić kormányfő nyitotta meg, de jelen volt Maja Gojković köztársasági házelnök valamint Ivica Dačić külügyminiszter, Nebojša Stefanović belügyminiszter és Zorana Mihajlović közlekedési miniszter. Jovan Kovačić a bizottság szerbiai vezetője szerint annak idején Tito, de Milošević is szerette volna az országot a bizottság tagjának tudni.

Ha a nemzetközi tőke leigázó szándékától, az új rabszolgaság bevezetésétől és a bizottság jelképét 666-ként értelmező magyarázatoktól eltekintünk, a következő körvonalazódik: itt volt Putyin, aki a régióban a terjeszkedő Oroszország üzleti érdekeit védi, aztán itt voltak e bizottság európai vezetői, akik meg nyilván a nyugati biznisz szószólói. Mindkét oldalnak követelései voltak, meg nyilván kínáltak is cserébe valamit. Szerbia jelenleg a szabad piacon szabad préda, Az, hogy a kormányfő hogyan tudja eladni vagy épp megőrizni, már az ő taktikai érzékén múlik. Csak abban bízhatunk, hogy nem őrlődik az ország addig a két malomkő között, amíg azok szét nem morzsolják.

(Megjelent a Családi Kör hetilap 2014. november 6-i számában)