Előrebocsátom, hogy az heti jegyzetem nem arat osztatlan sikert, de azt gondolom, a publicista feladata olyan témákat is felvetni és olyan jelenségekre is rámutatni, amelyek érzékenyek és amelyek kimondása nem lájkokat és dicséretet hoz, hanem esetleg felháborodást is kelt. De ha ezzel sikerül elérni, hogy az olvasó legalább elgondolkodjon a papírra vetett gondolatokon, már megérte.

Nem nehéz kitalálni, a menekültválságról van szó. Arról a témáról, amely forró gesztenye, ha az ember felelősségteljesen és átgondoltan áll hozzá. Most már több éve tartó folyamatról beszélünk. Közel-keleti és afrikai emberek százezrei, milliói, egyre csak jönnek, itt vonulnak át előttünk, a szülőföldünkön. Sok helyen szeméthegyeket hagynak maguk után, tüzeket gyújtanak, odapiszkítanak, leszedik a gyümölcsösökben a termést és helyenként konfliktushelyzetet is teremtenek.

Az egyszerű ember kétfajta szélsőséges véleménnyel találkozhat. Az egyik azt hirdeti, hogy minden ajtót meg kell nyitni előttük, mindenkit feltételek nélkül be kell fogadni, el kell látni. Nyilvánvaló, hogy ez a hozzáállás komolytalan, szemellenzős, egyáltalán nem számol a következményekkel.

Itt van azonban a másik véglet is, amelyet az októberi magyarországi népszavazás nyomán túladagolva kaphatunk minden nap. Ez a propaganda arról igyekszik meggyőzni mindannyiunkat, hogy az érkező tömeg szinte kizárólag terroristákból áll, ezek az emberek nem menekültek, hanem területfoglalók. És megkapjuk az iszlám vallás tolmácsolását is, miszerint a menekülő férfiak számára természetes és magától értetődő, hogy fehér, katolikus asszonyokat erőszakolnak meg, emellett mindannyian alig várják, hogy robbantsanak és mindenkit legyilkoljanak, aki nem muzulmán.

A felvilágosítónak nevezett kampány keretében naponta magyarázzák el önjelölt szakértők, hogy az, aki muzulmán, az alapvetően erőszakos és nem tűri el a másságot, hogy képtelen beilleszkedni a társadalomba és ezért nincs helye Európában.

Ennek a propagandának az egyik kulcsfontosságú eleme az is, hogy ezeket a tömegeket meg kell fosztani egyéniségüktől, arcuktól. Ők nem férfiak, nők, gyerekek, családok, hanem gyűjtőszóval migránsok. Hallhatjuk naponta a hírekben: a migránsok ezt tették, a migránsok azt mondták, a migránsok ellenszegültek, sőt egy kifejezés is kreálódott: migránstámadás.

Ha az ember rendszeresen nézi a tévét, hallgatja ezeket a híreket és esetleg Vajdaság azon, nem határ menti területein él, ahol a menekülthullám átvonul, menthetetlenül kirajzolódik előtte egy amorf, egybefüggő, gonoszságtól fűtött fekete tömeg képe, amely megy előre és mindenkit meg mindent meggyilkol, kirabol, megerőszakol és feléget. Ez a célja ennek a propagandának. Megfosztani a menekülő embereket az arcuktól, elhitetni velünk, hogy ezek nem is emberek, egyenként, hanem egy, veszélyes tömeg, amelyet csakis gonosz indulatok vezényelnek.

Többször is jártam az elmúlt egy év alatt a menekültek között. Horgoson a határ mellett, Szabadkán a vasútállomáson, a buszállomáson és a befogadó állomáson is. Miközben mellettem jelentkeztek be különféle tévék riporterei és tudósítottak róla, hogy a vérszomjas tömeg micsoda terrort okoz és mennyire veszélyesek, addig én sétáltam ebben a vérszomjas tömegben és a jelek szerint egy párhuzamos univerzumban járhattam.

Mert én családokat láttam, kisgyerekeket, akik játszanak, anyákat, akik gondoskodnak róluk. De alapvetően mindannyian barátságosak voltak és örültek, hogy valaki szóba áll velük és emberszámba veszi őket.

Ma azt tapasztalom, hogy az emberek elhiszik a média által sugárzott propagandát. Félnek a menekültektől és elutasítják őket. A leginkább azok, akiknek személyes élményeik nincsenek is velük. Azt gondolom, a felelős viszonyulás az lenne, ha mindenki legalább egy-két órát töltene köztük, elbeszélgetne velük. Meghallgatná történeteiket, honnan jöttek, kik voltak, mik a vágyaik. Meglepődnének rajta, hogy nagyjából ugyanaz, ami nekünk.

Az egyes menekültellenes politikusok (és sajnos sok esetben vallási személyiségek) kampánybeszédei hemzsegnek a kizárólagosságtól, az általánosítástól, a már említett személytelenségtől.

Pedig gondoljunk már bele egy kicsit, mit is állítanak róluk?

Erőszakolják a nőket. A második világháborús visszaemlékezések arról szólnak, hogy az előretörő Vörös Hadsereg katonái voltak azok, akik előszeretettel erőszakolták meg a magyar, német nőket vagy akik éppen elébük kerültek. És ők nem muzulmánok voltak.

Vallási objektumok ledöntése. Nem olyan régen volt, a kilencvenes években, amikor a horvátországi háborúban a szerb katonák közül azé volt a dicsőség, aki kilőtte a katolikus templom tornyát. Ők se muzulmánok voltak.

Tömeggyilkosságok. Itt áll előttünk mementóként Srebrenica, a második világháborút követő időszak legnagyobb tömegmészárlása. Legalább nyolcezer muzulmán férfit és gyereket gyilkoltak meg. Azt hiszem, nem kell részletezni: nem muzulmánok tették ezt.

Ha vennénk némely menekültellenes közszereplő tüzes beszédét és abban a migráns kifejezést zsidóval helyettesítenénk be, a hitleri propagandára vészesen emlékeztető beszédet kapnánk.

Ne értsen félre senki. A migráció nagyon komoly probléma, amely Európa életében komoly változásokat hoz és azt mindenképp kezelni kell. Nem azzal, hogy mindenkit korlátlanul beengedünk és hagyjuk, hogy azt tegye, amit akar. Hanem megegyezéssel, szabályokkal. Ez egy dolog. A másik, fontosabb dolog, ami miatt ez a jegyzet is íródott, hogy mi, átlagemberek álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el. A fenti példákat azért soroltam fel, hogy érzékeltessem: nem minden keresztény áldott jó ember és nem minden muzulmán véresszájú terrorista. Mindannyian elsősorban emberek vagyunk, az Istenünk egy, csak másként nevezzük. Tömegben pedig a menekültek erőszakossá válnak, csakúgy, mint azok, akiket ellenük hergelnek féligazságokkal és kirekesztő szólamokkal. És ha van két felhergelt tömeg, akkor mindannyian tudjuk, mi következik. Én csak annyit szeretnék, ha mindannyian meglátnánk a tömegben az embert és mi magunk is emberek maradnánk.

Frei Tamás regénysorozatának hőse André, a magyar származású egykori francia légiós, aki politikai, pénzügyi vagy bűnözői háttérhatalmakkal veszi fel a harcot. Tudja, hogy nem győzhet, hiszen a világban arányában a rossz és gonosz dolgok dominálnak, de úgy gondolja, hogy ha megteszi a magáét, akkor legalább némileg javíthat az arányokon. Remélem ezzel a jegyzettel sikerült nekem is legalább egy kicsit javítani az arányokon és visszahozni némi emberséget ebbe a gyűlölettől átitatott világba.

A jegyzet a Családi Kör 2016. szeptember 22-i nyomtatott számában jelent meg.