Szerbia továbbra is saját rögeszméinek rabja és ez a bilincs az, ami visszahúzza a fejlődéstől. Ez bizonyosodik be folyamatosan, ráadásul immár nem is arról van szó, hogy a saját maga által megásott gödörből nem szeretne kimászni, hanem inkább ide ugrálnak be azok is, akik között egyensúlyozik. Ez derül ki a Reuters hírügynökségnek a napokban készített terjedelmes elemzéséből, amely szerint a Nyugat és Oroszország a Szerbia feletti befolyásban mérik össze erejüket.

„Szerbia alkalmas terepnek tűnik erre, mert a kormány folyamatosan egyensúlyoz az uniós integráció melletti eltökéltség és a társadalom túlnyomó részének konzervatív felfogása között, amelynek értelmében a szerbek jelentős része az oroszok iránt érez elkötelezettséget” – olvasható az elemzésben. A szöveg megállapítja azt is, hogy a szavazópolgárok a fejlődés érdekében már több alkalommal is az európai irányvonalat támogatták, de a NATO 1999-es hadműveletei miatt sokan nem bíznak a Nyugatban.

„Nyilvánosan megharagítani Oroszországot politikailag elfogadhatatlan Szerbiában. Az ország elutasította, hogy szankciókat vezessen be Oroszország ellen az ukrajnai válság miatt, annak ellenére is, hogy nyomást gyakoroltak rá, hogy hangolja össze külpolitikáját az EU-val” – írják. A Reuters arra is kitér, hogy Angela Merkel német kancellár is figyelmeztetett az orosz befolyás erősödésére Szerbiában és a térségben.

KIS TESTVÉR, KISEBB GONDOK

Mindezek miatt Szerbiának még komoly gondjai lehetnek, hiszen egyrészt maga az ország rég nincs olyan fontos geo stratégiai helyzetben, mint Tito idején, másrészt a politikai viszonyok is jócskán megváltoztak, ezért a korszerű szóhasználattal „win-win” stratégiának nevezett terv megvalósítására és egy ilyen végkimenetelre sincs esély. Éppen ezért érdekes a déli „kis testvérre” Montenegróra tekinteni. Az utolsó Jugoszlávia másik tagköztársasága ugyanis függetlenné válásával nagyon ügyesen lerázta magáról a jugoszláv örökség számos terhét. Első lépésként a dinár helyett bevezették az eurót, ezzel anno Milošević pénzügyi nyomásgyakorlását tudták kivédeni, majd a tényleges függetlenné válással Szerbiára hagyták a hágai nyűgöt, illetve a teljes háborús örökség kezelését.

A montenegrói társadalom sem számít kevésbé konzervatívnak és oroszbarátnak, a podgoricai vezetés mégis meg merte lépni a napokban, hogy szembefordult Moszkvával. Az Egyesült Nemzetek előtt ugyanis nem támogatták azt a határozati javaslatot, amely a nácizmus és a rasszizmus dicsőítését ítéli el. Ezt a szöveget Oroszország terjesztette be, de nem szavaztak rá az Európai Unió tagállamai. A montenegrói európai integrációs minisztériumban meg is magyarázták: azért szavaztak a javaslat ellen, mert az ország, mint uniós tagjelölt összehangolta álláspontját az EU-val-

Így hát, sokadszor történt meg, hogy Montenegró statuált példát a magát fontosabbnak és nagyobb testvérnek tekintő Szerbiának, hogyan is kell tudatosan irányítani a külpolitikát. Nyilván, jöhetnek most az ellenérvek és kifogások az Oroszországtól való gazdasági függőségről, arról, hogy Moszkva kiáll Szerbia Koszovó-politikája mellett. Csak hát, a montenegrói lelkekben Koszovó szinte ugyanazt jelenti, mint a szerbekben, úgyhogy ez sem teljesen állja meg a helyét. Az üggyel kapcsolatban egy dolog mindenképp megállapítható: a szerbiai kormányfő folyamatosan a lakosság mentalitása megváltozásának szükségességéről beszél. Ez pedig nem fog megtörténni időhúzással és hintázással a nagyhatalmak között. Meg kell hozni a lépést, választani kell egy irányvonalat, a nép pedig majd előbb-utóbb elfogadja. Vagy nem. Ezt a rizikót vállalni kell.

JOBBOLDALI (ÖSSZE)BORULÁS

Márpedig éppen most van itt az ideje annak, hogy a kormányfő a legnehezebb lépéseket meghozza, ugyanis a felmérések szerint népszerűsége továbbra is kiemelkedően magas szinten áll és ezen nem változtatott lényegesen a bérek és nyugdíjak csökkentése sem. Érdekes adat ugyanakkor, noha korántsem meglepő, hogy jelentős az eltérés Aleksandar Vučić egyéni népszerűsége és pártja támogatottsága között. Az Ipsos ügynökség szerint a kormányfő jóval népszerűbb, mint pártja, ami igazából annak a mutatója, hogy hihetetlen mértékben koncentrálta hatalmát.

Két héttel ezelőtt tettem említést a haladóktól jobbra elhelyezkedő pártok esetleges egyesüléséről, amiből mostanra viszonylag felkapott téma lett, a belgrádi média is boncolgatja. Ennek apropója a vezetőt váltott Szerbiai Demokrata Párt és a Dveri szövetsége, ezzel kapcsolatban pedig a legérdekesebb kérdés, hogy a Šešelj visszatérésével felébredt radikálisok csatlakoznak-e egy ilyen szövetséghez.

A jelek szerint egyelőre ilyesmiről szó sincs, elsősorban Šešelj retorikája miatt. Abból pedig igazából a Nagy-Szerbiára vonatkozó rész az, ami zavarja a többieket. A többi alapelv: az EU-ellenesség és az orosz-irányultság az a minimum, amelyben ezek a pártok egyetértenek.

Mivel, választások, rendes menetrend szerint majd csak négy év múlva lesznek, egyelőre nem is kell számítani arra, hogy ezek a pártok szövetkeznek, addig meg még sok minden történhet. Többek között a Šešelj-talány is megoldódik. Remélhetőleg ítélet születik Hágában és az is kiderül, súlyos a betegsége vagy sem, és mindezek mellett az is, hogy hajlandó-e saját politikai túlélése érdekében revideálni retorikáját, vagy marad a megszokott uszító hangnem. Mindenesetre jelen pillanatban a legnagyobb kormánypárttól balra semmi élet sincs, jobbra akad némi mozgolódás.

(Megjelent a Családi Kör c. hetilap 2014. december 4-i számában)