Újabb diszkó balesetnek számító tragédia történt a hétvégén, ezúttal Belgrádban. Szombaton hajnalban egy BMW típusú személygépkocsi hat utasával a Dunába hajtott. A búvárok, miután megtalálták a folyóban a gépkocsit és kihúzták a partra, egy 18 éves fiú és egy 16 éves lány holttestére az utastérben, egy 20 éves fiatalember holttestére pedig a gépkocsi csomagtartójában találtak rá. A balesetet követően két fiúnak, egy 19 és egy 20 évesnek, valamint egy 18 éves lánynak sikerült a partra úszniuk. Ők nem sérültek meg súlyosan, csupán kihűltek a jeges vízben. A balesetet túlélő 19 éves sofőrt 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.

Eddig a hír. A folytatás pedig legalább ennyire ismert és jellemző. Mindenkit megrázott a természetesen szomorú eset, az első reakció pedig ezúttal is a törvény szigorítása volt. Zorana Mihajlović illetékes miniszter szinte azonnal be is jelentette, hogy sürgősségi eljárással módosítják a közlekedésbiztonsági törvény fiatalokra vonalokozó részét. Az elképzelések szerint 21 évnél fiatalabb gépkocsivezetők nem vezethetnek 1,4 liter hengerűrtartalmúnál nagyobb motorral rendelkező autókat, zéró alkoholtolerancia vonatkozna rájuk, emellett 23 óra és 6 óra között közlekedési tilalmat rendelnének el számukra, valamit szigorúbb büntetéseket vezetnének be esetükben.

KÉTSZÁZZAL ÓRÁNKÉNT

Természetesen maguk az intézkedések helyénvalóak, egyetlen gondom van az egésszel. Az elmúlt, mondjuk két évtized során rengeteg ehhez hasonló eset történt, amikre én emlékszem, azok Hajdújáráson, Zenta közelében és úgy általában szűkebb pátriánkban. Ezek pedig azért élnek az emlékezetemben, mert a balesetek során az áldozatok ismerősök voltak. Az a szomorú igazság, hogy én nem lepődöm meg ezeken a történéseken. Aki érzéketlennek hisz emiatt, annak egy dolgot tudok javasolni. Egyik szombat éjszaka üljön le Szabadkán a börtönnel szemközti buszmegállón és figyelje, mondjuk félóráig a forgalmat. Nagyon fiatal gyerekek, nagyon drága autókkal nagyon felelőtlenül és minden bizonnyal nem kicsit ittasan (vagy mástól bódultan) száguldoznak, esetleg még versenyeznek is. És akkor a szerb rulettnek nevezett „mulatságról” még nem is beszéltünk, amikor a „versenyzők” a közlekedési szabályoknak az ellenkezője szerint vezetnek. Fogadásból jóval gyorsabban a megengedettnél, piroson át, és a forgalommal szemben hajtanak, illetve a tétet növeli, ha a megadott útvonal nem csak normál utcákon vezet, hanem alagúton vagy hídon is át kell haladni.

És felmerül a kérdés, hogy ezekben az esetekben hol vannak a rendőrök? Nem kellene semmiféle törvényt szigorítani ahhoz, hogy akár Szabadkán, akár bármely más településen, ahol éjszakai élet zajlik, a közlekedési rendőrök fokozottan ellenőrizzék a vezetőket, a rulettezőkről nem is szólva. Ha a versenyezni vágyó fiatalok tudják, hol és mikor zajlanak ilyen őrültségek, akkor biztosan a rendőrségnek is vannak információi.

De persze a másik tényezőről is beszélni kell. Arról, hogy kinek a jóváhagyásával kapnak ilyen gépkocsit vagy viszik el azt otthonról ezek a fiatalok, arról, hogy a szülők miféle odafigyelést tanúsítanak gyerekükre, ha azt hagyják éjszaka autóval távozni és ittasan hazajönni.

Alapvetően erkölcsi problémáról van szó ebben az esetben. Csak az idei év során közlekedési balesetekben hetvenhat huszonöt évnél fiatalabb személy vesztette életét. Addig pedig, amíg a társadalom szemet huny ezek a jelenségek felett, addig, amíg a rendőrség tolerálja az éjszakai száguldozást, a szülők pedig szintén nem foglalkoznak vele, akár azonnali kivégzést is kilátásba helyezhet a törvény, változni semmi sem fog.

Itt és most oldalakon keresztül sorolhatnánk azokat a törvényeket, amelyek európai színvonalon rendeznek egy-egy területet. De mindaddig, amíg a szerbiai ember mentalitása olyan, hogy azt nézi, hogyan is játssza ki, kerülje meg az új rendelkezést (is), vagy amíg mindenkinek van egy magas helyen ülő ismerőse, akinek a gyerek kilengése esetén „oda lehet szólni”, addig a fiatalok is a kilencvenes évek hírhedt diszkófolk slágerének – Dvesta na sat - szellemében fognak élni és viselkedni. Ha pedig kétszázzal hajtanak még a kanyarban is, annak a következményei újabb balesetek, újabb gyászoló családtagok és barátok, újabb törvénymódosítások lesznek. És így tovább a végtelenségig.

„ÜSD AZ ÖREGET”

Persze akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ugyanez az agresszió a fiatalabb generációknál is megtalálható. Tíz- és tizenegy éves gyerekek támadtak rá és bántalmazták a 81 éves Raša Popovot, két nyolcéves gyerek kutyát kínzott és hasonló korú gyerekek dobtak égő benzines flakonokat a fővárosi Dositej Obradović Általános Iskolára is. Ez a sor is folytatható lenne további olyan esetekkel, amelyek nem Belgrádban, hanem a környezetünkben történtek meg, az áldozatok pedig sok esetben a gyerekek tanárai voltak. Persze, ezen sem kell csodálkozni. Egy olyan társadalomban élünk, amely még a háborús éveket sem dolgozta fel lelkileg, ráadásul a jelenlegi mindennapok is agresszívak, erőszakosak. Az erőszak köszön vissza a politikai életből, a hatalomért akár fizikailag is egymásnak mennek emberek, a munkahelyért is letapossuk egymást. Ugyanakkor most már Belgrád és Újvidék mellett Szabadkán is emberekre lőnek, autókat gyújtanak fel. És itt jutunk el oda, hogy a gyerekek az iskolában sem kaphatják meg a követendő viselkedési mintát. Vagy azért mert a sztrájk miatt a tanítás is hevenyészve zajlik, ha meg éppen ott is vannak, megfáradt tanárok néznek gyakran rájuk, akiknek a korai felnőttek felett egyszerűen autoritásuk sincs.

Ilyen előzmények mellett pedig elfogadni egy olyan családtörvényt, amely a gyerek otthoni fizikai fegyelmezését is szankcionálja, nem hiszem, hogy visszafordíthatná ezt a folyamatot.

Egyszóval: az, ahogyan a gyermekek és a kamaszok viselkednek, nem más, mint a társadalom tükre. Ez a társadalom pedig komoly erkölcsi válságban van.

(Megjelent a Családi Kör hetilap 2014. november 25-i számában)