Ivica Dačić a szerbiai kormány első alelnöke, egyben az ország külügyminisztere kijelentette, az, hogy megszüntették a vizsgálatot az Aleksandar Vučićot ért tavaly júliusi srebrenicai incidens miatt, „példa nélküli államközi botrány”, ugyanakkor ezt az esetet nem enyhébb minősítéssel látta el, mint, hogy az gyilkossági kísérlet volt.

A Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti Šepak határátkelőhelynél, Loznica közelében augusztus utolsó napjaiban terrorellenes hadgyakorlatot tartottak a boszniai szerb és a szerbiai fegyveres erők. Ennek apropóján a Drina folyó szintjét is egy méterrel megnövelték. Ez alkalommal Tomislav Nikolić szerb államfő, aki jelen volt a helyszínen, kijelentette, hogy a gyakorlat részvevői egyként gondolkodnak és így is kell viselkedniük. A bosznia-hercegovinai terrorelhárítást, amelynek feladata az ország területén az ilyen akciók koordinálása, teljesen kizárták ebből a gyakorlatból, tehát itt a Drina két oldalán működő szerb erők akcióztak közösen, a bosnyák-horvát erők nélkül.

A szerb külügyminiszter bosnyák kollégájával Igor Crnadakkal tartott közös sajtótájékoztatót, amelynek témája egyébként az volt, hogy harmadik országokban a két állam hogyan segíti egymást diplomáciai téren. Ez alkalommal Dačić azt mondta, Szerbia jószomszédi viszonyokat kíván fenntartani, de senki se alázhatja meg (hm…ismerős szófordulat). Ugyanakkor számon kérte, hogy a bosnyák és a horvát parlament miért nem fogadott még el olyan határozatot, amely a szerbek elleni bűncselekményeket ítéli el. Crnadakhoz fordulva pedig közölte, hogy képmutatás lenne, ha Bosznia elismerné Koszovó függetlenségét, noha erről még ötlet szintjén sem volt szó.

A háborús bűnök elleni szerbiai ügyészség az utolsó pillanatban lemondta részvételét azon az összejövetelen, amelyen a volt jugoszláv térség ügyészei vesznek részt és amelyet több mint tíz éve szerveznek meg a kilencvenes években elkövetett háborús bűnösök elleni eljárások hatékonyabbá tétele, az országok együttműködésének előmozdítása céljából. A szerb ügyészség először még jelezte részvételi szándékát, majd bármilyen indok nélkül közölték, nem lesznek ott. Egyes magyarázatok szerint ebben közrejátszanak a két ország közötti feszült viszonyok, a nemrégiben Szerbiában kirobbant horvát kémbotrány és a többi hasonló ügy is. Szerbia részvétele már csak azért is fontos a háborús bűnökkel foglalkozó egyeztetéseken, hiszen a szerbek mindegyik összetűzésben érintettek voltak, kezdve a szlovén és horvát háborútól egészen Koszovóig.

Ez csak néhány volt az elmúlt nagyjából két hét hírterméséből.

Szerbia hidegháborús szintig fokozta a rossz szomszédi viszonyait Horvátországgal és Bosznia-Hercegovinával is. Megy az üzengetés, az egymásnak keresztbe tevés, a sértegetés és a többi.

A szerb oldalról ezeknek az eseteknek leggyakoribb szereplője Ivica Dačić külügyminiszter. Ő az aki számon kér a horvátokon, aki lekezelő a bosnyákokkal és úgy általánosságban az első vonalban menetel, ha be kell szólni a szomszédos országoknak. A helyzet ismerői többféle magyarázatot is adtak erre a jelenségre, amelyből könnyen arra következtethetnénk, hogy az az ember, aki a kilencvenes években a szocialisták szóvivője, így Milošević közeli munkatársa volt, saját fejétől végzi ezt a tevékenységet. Ezt a vélelmet erősíti nemrégiben tett kezdeményezése arra vonatkozóan, hogy rehabilitálni kell egykori főnökét aki emellett minimum egy emlékművet is érdemel. A magyarázatok alapvetően két irányba mennek, egyik szerint Dačić mögött Moszkva áll, akiknek érdeke, hogy a világban újabb és újabb válsággócok alakuljanak ki, mert ezzel saját nagyhatalmi pozícióját fitogtathatja. Ezt a felvetést erősíti az is, hogy miközben a kormányfő a választási kampány során, sőt még utána is azt hangoztatta, hogy az új kormányban az SZSZP nem lesz ott, váratlan moszkvai kiruccanását követően változott a helyzet. A másik elmélet az ország határain belülre szorítkozik. Ennek lényege, hogy mivel tényként kezelhető, hogy Vučić az az ember, akinek a kezében minden hatalom összpontosul, aki nélkül ettől kevésbé érzékeny mondatok sem hangozhatnának el egy miniszter szájából, ezért hát a történet mögött is a kormányfő áll. Vučić koreográfiája a jól ismert „jó zsaru-rossz zsaru“ sablonra épül, vagyis miközben külügyminisztere, vagy esetleg másik, a kilencvenes évekből teleportált minisztere Aleksandar Vulin provokálnak, beszólogatnak, kirohannak, addig ő a mérsékelt politikus, aki szavatolja a békét és a stabilitást (ez is egy ismerős meghatározás).

Persze, a történetnek ez csak az egyik oldala. Összességében elmondható, hogy mindhárom szóban forgó országnak olyan politikai vezetése van, amely képtelen az aktuális gazdasági és egyéb problémákkal felvenni a harcot, mindenhol alacsony az életszínvonal, nagy a munkanélküliség, tömegesen vándorolnak el az emberek és figyelemelterelésnek tökéletes ismételten ellenségeket keresni és ingyen cirkuszt biztosítani a népnek, ami persze koránt sincs ingyen.

Ugyanakkor nem tekinthetünk el a szemmel látható összefüggésektől sem.

A szerbiai hatalom legfőbb szószólói a kormányfő Vučić mellett a már említett Dačić és Vulin, de ide kell sorolnunk a Hágából visszatért és a kormányfővel valamiféle meg nem támadási szerződésben lévő Šešeljt is és már össze is állt a kilencvenes évek nagy csapata. A háborúskodás igazából akkor és ott nem fejeződött be, a nagyszerb eszmét is csupán pihentették, amíg a helyzet változik.

Milošević pragmatizmusa abban mutatkozott meg, hogy ugyan hadba szállt Szlovéniával, de mivel az nem számított szerb területnek, viszonylag gyorsan feladta és visszavonult, ellenben Horvátországban és Boszniában tudjuk mi történt. Ezen történések egyik végkifejlete volt a Horvátországot elhagyó több százezer szerb illetve Boszniában egy szerb entitás létrehozása. Éppen ezért Vučić pragmatizmusa pedig azt diktálja, hogy nyakaskodjunk egy kicsit a horvátokkal, igazából ott keresnivaló nincs, ott van viszont egy egységes és félig meddig önálló szerb terület Boszniában, amelyet 20 évvel a háború után sem sikerült egységes állammá kovácsolni. Milošević idején a krajinai szerbek tartottak referendumot, most a boszniai szerbek készülnek ugyanerre.

A kilencvenes években az előző generáció elvégezte a piszkos munkát, létrehoztak egy etnikailag homogén szerb területet, de a nemzetközi helyzet miatt akkor ez ennyiben maradt. Ma itt vannak az akkori ifjú politikusok akik befejezhetik az életművet és a második fázisban jöhet a szerb földek egyesítése.

A daytoni békeszerződésről ma már tudhatjuk, egy olyan dokumentum, mint a tévésorozatok forgatókönyve, épp csak a végére nem írták oda: folyt. köv.

A jegyzet a Családi Kör 2016. szeptember 15-i nyomtatott számában jelent meg.