Meggyőző szavazattöbbséggel fogadta el vasárnap éjszaka a parlament az állami költségvetés kiigazítását, amely tartalmazza a sokat emlegetett megszorítást is, aminek értelmében a 25 ezer dinárt meghaladó bérek és nyugdíjak csökkenni fognak, mégpedig november 1-től. A hosszú vajúdás után tehát megszületett ez a csomag is, dacára például a szakszervezetek elégedetlenségének. A Nemzetközi Valutaalap azonnal pozitívan nyilatkozott róla, és közölték, hogy a pénzintézet misszióvezetője novemberben az országba látogat, hogy az eddigi eredményekről és a további együttműködésről tárgyaljon a szerb kormány képviselőivel.

Ez már csak azért is érdekes, mármint, hogy az IMF az elsők között reagált a megszorítások hírére, mert egyes híradások szerint pont azért kellett a bér- és nyugdíjcsökkentést lenyomni az emberek torkán, mert ez volt az előfeltétele egy IMF-megállapodásnak. Ilyen megvilágításban persze érthető a Költségvetési Tanács elnökének véleménye is, aki szerint ugyan jelentős megtakarítást jelent a szerb költségvetés számára a közszféra béreinek a 10 százalékos lineáris csökkentése, de a nyugdíjak csökkentése nem elegendő. Pavle Petrović elmondta, más intézkedésekre is szükség lenne, elsősorban a közszférában foglalkoztatottak számának csökkentésére. Ez a nyilatkozat igazából két dologra világít rá. Kiderül belőle, hogy a bérek és nyugdíjak megnyirbálása korántsem jelent gyógyírt a csőd előtt álló szerbiai gazdaságra, a probléma akkora mélységű, hogy csak egy tekintélyes IMF-hitel segíthet talpra állni. A valutaalap azonban többé nem követi el azt a hibát, hogy fedezetlen csekket fogad el Szerbiától. Legutóbb ugyanis a Mirko Cvetković vezette kormánnyal voltak negatív tapasztalataik, ugyanis a kabinet kissé kozmetikázta a költségvetést a kölcsön elnyerése céljából. Most pedig, a pénzintézet nyilván azt szeretné, ha a reformokra és a csőd elkerülésére folyósított pénzét valóban erre fordítaná az ország, nem csak felélné, ahogy korábban. Annak előfeltétele pedig, hogy egészséges alapokon működjön a szerb állam, az állami büdzsé terheinek a csökkentése. A nyugdíjak csökkentése, amelyek a legtöbb jogosult esetében így is igencsak csekélyek, arra kellene, hogy ösztönözze a vezetést, hogy végre elvégezzék a nyugdíjrendszer beható reformját, hogy az hosszabb távon önfenntartó legyen. Az ugyanis tovább már tarthatatlan, hogy az állami költségvetés egyharmadát kell a nyugdíjalapból hiányzó pénz pótlására fordítani. Az állami szféra bércsökkentése viszont ennek a munkának csak az egyik fele. Ahogyan azt a Költségvetési Tanács vezetője is kiemelte, a racionalizációt is el kell végezni, ami magyarul elbocsátásokat jelent. Ez az a forró gesztenye, amit mindenki kerülgetett eddig, hiszen a különféle állami hivatalokban jelentős azoknak a hivatalnokoknak a száma, akiknek a munkájára nincs szükség. Ahogy jöttek-mentek a hatalmi garnitúrák, mindenki munkát adott a saját embereinek, miközben a régiek ottmaradtak. Ahhoz, hogy a bérekre kiadott állami pénzek összege is csökkenjen, nyilvánvaló, hogy csökkenteni kell azok számát, akik erre jogosultak.

Az IMF kalkulációja egyértelmű: ahhoz, hogy visszakapja a majdan folyósítandó kölcsönt és ahhoz, hogy Szerbia elkerülje az államcsődöt, a költségvetést kell tehermentesíteni. Annak több mint a felét pedig jelen pillanatban a bérekre és a nyugdíjpótlásra folyósítják. Éppen ezért a juttatások csökkentése és az elbocsátások az állami szférában szerintük az a szükséges rossz, amit el kell az országnak viselnie, ha talpra akar állni.

Tudjuk, hogy hosszú előkészítése volt ennek az intézkedéscsomagnak és a jelek szerint a kormány, elsősorban pedig a miniszterelnök propagandája, miszerint ezt a békát le kell nyelni, hogy következhessen a javulás, megtette a magáét. Ugyanis meglepő módon az ország lakosságának 40 százaléka életszínvonala javulására számít. Ez egy friss felmérésből derül ki, amelyet a Sonda Ipsos a régióban végzett és ennek alapján Szerbia lakosai a leginkább optimisták. Montenegró lakosságának 26 százaléka számít javulásra, Macedóniában ez az arány 37 százalék, míg Horvátországban mindössze 11 százalék.

Persze, a statisztikának is két oldala van, és miközben a szerbiai megkérdezettek 40 százaléka számít javulásra, a másik oldalon 41 százalék nem számít javulásra, sőt, szerintük a helyzet csak rosszabb lesz.

Mindez pedig egybeesik a politikai népszerűségi mutatókkal is, amelyek szinte egyáltalán nem változtak a márciusi választások óta. Amennyiben Szerbiában most vasárnap választásokat tartanának, a szavazók 46,7 százaléka a jelenleg hatalmon levő Szerb Haladó Pártot támogatná, ez a Nova Srpska Politička Misao felméréséből derül ki. Hogy teljes legyen a kép, tegyük hozzá, hogy a Szerbiai Szocialista Párt a szavazatok 13,3 százalékát, a Demokrata Párt a voksok 6,5 százalékát szerezné meg, a Szociáldemokrata Párt pedig 5,9 százalékos támogatottságot kapna, a többi párt viszont nem lépné át a parlamenti küszöböt.

Az sem különösebben meglepő, hogy Aleksandar Vučić kormányfőben, az SZHP elnökében bíznak meg a legtöbben.

Ezekből az adatokból, igazából két dolog olvasható ki. Ami az optimizmust illeti, a megszorító intézkedések csak a jövőben lépnek életbe, úgyhogy a lakosság még nem tudja, mennyire fogja ezek hatását megérezni. Ilyen szempontból pedig az optimisták és a pesszimisták fele-fele arányú megoszlása megegyezik a haladók népszerűségével. Tehát, az ő támogatóik hisznek benne, hogy a reformok javulást hoznak, míg azok, akik nem támogatják őket, hanem az ellenzéket, vagy éppenséggel senkit, azok pesszimistán állnak az egészhez. És hát ugyanez az olvasata a pártnépszerűségi adatoknak is. Azok, akik a haladókra voksoltak, még nem csalódtak bennük, hiszen a neheze ezután jön, ellenben az ellenzék nem jelent alternatívát jelen állapotában. Nyilván el kell telnie néhány hónapnak, hogy érdemi változásokat olvashassunk ki az adatokból. Addig meg szorítsuk össze a nadrágszíjat és tűrjünk.

(Megjelent a Családi Kör hetilap 2014. október 30.-i számában)